12. fejezet - Nosztalgia

Bűnös vagyok,nincs mese,kövezzetek meg!
.. Vagy olvasgassatok és enyhüljetek meg egy hosszúnak mondható rész miatt.

                                                               12. fejezet - Nosztalgia 

Pokoli fejfájásra ébredtem. Megpróbáltam kinyitni a szemem,de a hatalmas ablakokon beáradó fény nem nagyon engedte. Nagy nehezen felültem és próbáltam felmérni a terepet. Mindenhol piros műanyag poharak,kaja maradványok és néhol még egy-egy cigicsikk is elvolt dobva.
Ahogy felálltam a fájdalom rögtön a fejembe hasított. Nem szabadna ennyit innom.

- Na,felébredt a szupermodell is - jött be vigyorogva Fredo a nappaliba. Szúrós szemekkel néztem rá. A francért kell kiabálni.
Nevetve tartotta fel a kezeit maga elé és bevonult a konyhába. Mivel a két szoba amerikai stílusban volt elrendezve ezért boldogan hallgathattam ahogy a bögrékkel csörömpöl. Hiszen mire másra vágyna az ember az ember másnaposan.

- Véletlen nem találkoztál a telefonommal?
Válasz gyanánt csak megrántotta a vállát. Roppant segítőkész mit ne mondjak. Pár perc után feladtam,hogy megtalálhatom a mobilomat és inkább visszadőltem a kanapéra.
Unalmamba nem találtam jobb elfoglaltságot mint,hogy a hajamat csavargattam. Akárcsak egy ostoba liba. De hamar rájöttem hogy nem szórakoztat annyira a dolog így inkább csináltam egy kontyot a fejem tetejére.

- Én inkább leengedném - ült le mellém Fredo és az ölembe dobta a telefonomat. Zavartan néztem rá mire csak megkocogtatta a nyakát. Ijedten kaptam az iphone-om után és az előlapi kamerával elkezdtem  a foltokat nézegetni.
Ekkor lépett be Justin a szobába a  cipőm és ruhám társaságában. Rám sem pillantva dobta le elém a cuccaimat.
- akár mehetnél is - mondta nemtörődőm stílusban. Az állam a földet súrolta.

- A ruhám már nem igazán használható - nyögtem ki totál feleslegesen.

- Hát ez nem az én problémám. - nevetett ki és kisétált a szobából.

- Az viszont a te problémád lesz ha egy szál fehérneműben hagyom el a házad. - olyan szinten hergelt ezzel a nemtörődöm stílussal,hogy az szavakkal nem mondható el.

- Felőlem vidd a pólóm, csak siess már - vigyorgott. Bár sokkal inkább tűnt vicsorításnak.  Én meg csak meghökkenve néztem rá. Bár érteném,hogy mi lelte.

- Ne vágj már ilyen buta fejet Shawty

- Egek,hogy te mekkora egy pökhendi seggfej vagy! Nem is értem miért zavar, eddig is szét voltál esve magadtól - szinte biztos vagyok benne,hogy a szemeimmel már villámokat szórtam.

- Tegnap nem zavart amikor kettőnk közül te estél szét. Történetesen alattam - mondta és kacsintott egyet. Visszalendült minden a rendes kerékvágásba.
Köpni nyelni nem tudtam. Végül csak megfogtam a holmim és elindultam az  kifelé. De még mielőtt elhagytam volna a házat megtorpantam.

- A helyedben azután menőznék ha egyszer a csúcsra is juttatnék egy csajt.
Ez volt a végszavam. Becsaptam magam mögött az ajtót és már csak Fredo hangos nevetését hallottam.
Hirtelen jött magabiztossággal indultam el az az autóm felé. Bár gyorsan visszavettem amikor észbe kaptam,hogy konkrétan egy apró bugyin és egy férfi pólón kívül nem viseltem semmi mást. Leszedtem a lábamról a cipőmet és az autómig le sem lassítottam.
Megkönnyebbültem amint beültem az én drága Range Roverembe. Már csak abban reménykedtem,hogy egy ilyen megalázó reggel után legalább a paparazzók nem kaptak lencsevégre.
Amikor végre hazaértem azt hittem nélkülözhetem a drámát. Tévednem kellett.
A kanapén anyámat és a valószínűleg újdonsült barátját pillantottam meg a kanapénkon. És csak hogy a helyzet még kínosabb legyen,éppen egy csók csatájukra léptem be.

- Hu,azt hittem ebben a házban én vagyok az egyetlen tini - nevettem fel feszültség oldásként. Tim arrébb húzódott de a kezeit anyu derekán hagyta. Egy mosollyal és egy apró biccentéssel üdvözölt.

- Hát, rajtad meg mi van? - nézett végig rajtam döbbenten.

- Tudjátok mit,csak folytassátok,én itt sem vagyok. - mondtam és a választ meg nem várva rohantam fel a szobámba. Még anyu utánam kiabált de végül nevetésbe torkollott a dolog.
Felérve lehuppantam az ágyamra és bekapcsoltam a laptopomat. Beléptem a facebookomba és a twitterembe. Miután válaszoltam az olvasatlan üzenetekre bekapcsoltam az éppen aktuális kedvenc zeném.
Amilyen gyorsan csak tudtam letéptem magamról a fölsőt,ami a földről összegyűrve,kacagott rajtam. Engedtem magamnak a kádba vizet és igyekeztem ellazulni. De amint lehunytam a szemem - akár csak egy fél pillanatra - eszembe jutott a tegnap este. Ahogy elszakította a ruhámat,ahogy lerángattam róla azt a fránya pólót és o,Istenem azok a csókok. Bár többet ittam volna hátha nem emlékeznék semmire. Vettem egy mély levegőt és lebuktam a víz alá. Hogy én mennyire utálom ezt a srácot.
Megunva a semmitevést a és a rágódást,kikászálódtam a kádból. Magam köré csavartam egy fehér törülközőt és beálltam a tükör elé. Óvatosan megérintettem a kis foltokat a nyakamon, Szép munkát végzett hát mit ne mondjak.
Miután megszárítottam a hajamat megpróbáltam az alapozóm segítségével eltüntetni a kiszívott részt a bőrömön. Többé kevésbé sikerült is.
Ezután kiválasztottam egy szürke,nagy pulcsit és egy szimpla fekete leggingset.
Bebújtam az ágyamba és az ölembe vettem a gépemet amin a kedvenc filmem ment. Az tűnt a lehető legjobb ötletnek ha kialszom magamból az egészet. Amikor már majdnem sikerült,halk kopogást hallottam.

- Gyere be! - szóltam és megállítottam a filmet. Anya furcsán nézett rám amiért az egész szobát besötétítettem és már délelőtt feladtam a szociális élettel való próbálkozást.

- Másnaposság?

- Nem eléggé. - morogtam mire egy kuncogással reagált.

- Na mesélj Pöttöm! - mondta és bebújt mellém az ágyba. A fejemet az ölébe hajtottam és apró mosoly kúszott az arcomra amikor elkezdte simogatni a fejemet. Én pedig elmeséltem neki az előző estét. Természetesen cenzúrázva.Bár rosszallóan húzta össze a szemöldökét amikor rájött,hogy nem legjobb barátnőmnél éjszakáztam.Mégis végig hallgatott és csak tűrte,hogy szánalmasan kiborulok. Nem is volt másra szükségem csak arra hogy beszélhessek és valaki végighallgasson anélkül hogy elítélne.
Átfordultam az oldalamra és miután kényelmesen megtámaszkodtam,rajta volt a sor.
Elmesélte,hogy mégis hogy alakult az estéje. Hála az égnek kihagyott jó pár részt akár csak én. Na és persze nem győzött bocsánatot kérni a kínos ismerkedésért. A végén már a hasamat fogva nevettem rajta. Valahogy úgy éreztem,hogy az ő boldogsága megnyugtatott. Ellazított akárcsak egy jó habos fürdő.
A telefonom rezgése zavart meg minket. Kedves menedzserem írt,hogy két órán belül a kifutón a helyem. Ennyit az idilli pillanatokról. Nyöszörögve és csapkodva de végül csak kikeltem az ágyból.
Átvettem egy fehér trikót és egy egyszerű farmert. Belebújtam egy sima fekete magassarkúba és a bőrdzsekimbe,aztán már útnak is indultam.
Unottan doboltam a kormányon az ujjaimmal. A némaságot megszakítva benyomtam a rádiót. Az élet pedig csak,hogy egy jót röhöghessen rajtam Justint hallgattatott a világgal. Így hát az egyik piros lámpánál inkább a telefonomról kapcsoltam be a saját zenémet.
Hosszú és unalmas volt az út de végül megérkeztem. Amint beléptem az épületbe megragadták a karomat és elkezdtek az öltöző felé húzni miközben folyamatosan instrukciókkal láttak el.Leültettek a a nevemmel ellátott székbe és a fodrász a sminkessel együtt ügyködtek rajtam. Furcsa volt,hogy nem a saját csapatom készített fel de azért ők is jól végezték a dolgukat.
Miután kész lettem behozták az első ruhámat. Némi segítséggel de sikerült felvennem anélkül hogy teljesen tönkre tegyem a hajamat és a sminkemet.
Az egyik segítő karon ragadott és beállított a sorba amint kész lettem. Még párszor leellenőriztek minket. Csak,hogy minden tökéletes legyen. Aztán elindult a dal,mi pedig sorban elindultunk. Magabiztosan lépkedtem a kifutó végéig majd a két póz után elindultam visszafelé. A közönség sorai között megpillantottam Averyt. Biztos csak káprázik a szemem. Ami a sok vakutól nem is tűnik olyan nagy butaságnak. Mikor beértem a szememmel rögtön egy ismerős arc után kezdtem kutatni de mind hiába. Így nem tehettem mást mint odamentem az egyik asszisztenshez hátha megtudja mondani,hogy mégis ki ül azon a széken. Hátha csak valaki aki nagyon hasonlít rá. De amikor meglátott a névsoros táblát szorongató lány rögtön egy ruhaállványhoz kezdett tolni. Mást nem hajtogatott csak,hogy nincs időnk holmi fecsegésre. Fújtatva de igazat adtam neki és kapkodva magamra húztam a következő szettet.
Akárhányszor kisétáltam,próbáltam a fiú minden apró porcikáját megfigyelni hátha csak tévedek és még csak nem is ő az. Hiszen már nem sok oka van itt lenni.
A show tökéletes volt,senki nem botlott el és a ruhákat is csodálattal fogadták. A műsor után amikor hátramentünk mindenkit meghívtak egy after partyra. Nem sok kedvem volt hozzá az előző este miatt. Így elhatároztam,hogy tiszteletemet teszem pár perc erejéig aztán amilyen gyorsan csak lehet hazamegyek.
A kis öltözőmbe érve levetettem magamról a kényelmetlen bár varázslatos darabot. A hajamból kiszedtem a csatokat és egy lófarokba kötöttem.Az utolsó simításokat végeztem már a biztos eltűnéshez amikor megpillantottam a tükörben Ryant. Meglepődve hátrafordultam és szorosan megölelgettem.

- Hol voltál eddig? - böktem meg.

- Éppen a meglepetés vendégeddel foglalkoztam - mosolygott.

- Te hoztad ide? - kérdeztem dühösen de a hangomat rögtön lejjebb vittem,mintha minimum meghallhatná.

- Megkeresett és gondoltam jót tenne ha beszélnétek.

- Nem tudtam,hogy újonnan felcsaptál kerítőnek - nevettem fel de közel sem volt olyan őszinte mint az szokott lenni.

- Nem számít kerítésnek mert még mindig szeretitek egymást - mondta miközben végig simított a vállamon.

- Nagy szavak - motyogtam és karjaimat összefontam magam előtt.

- Behívom rendben? - kérdezte de mire hevesen tiltakozni kezdhettem volna már kint is volt. Pár másodperccel később már ott állt előttem teljes életnagyságban. Lehajtotta a fejét így a haja-ami most hosszabb volt mint amikor legutoljára láttam-  a szemébe lógott. Kezeit zsebre vágta,vállait kissé felhúzta. Én meg csak álltam ott a sminkes tükörnek támaszkodva és próbáltam nem rágcsálni az ajkaimat.

- Hello - törtem meg végül a csendet

- Hello - mondta és rám emelte a tekintetét. Vártam,hogy mondjon valamit de ahogy a bámulását elnéztem nem is nagyon akart beszelni. Aztán végül csak megszólalt.

- Varázslatosan festettél ma este a kifutón! Mármint biztos mindig nagyon jó vagy meg máskor is jól néztél ki,most is jól nézel ki.

Összevissza habogott amit nem tudtam hova tenni,ő volt mindig a szavak embere. Kínosan elnevettem magam és egy fancsali mosollyal jeleztem,hogy értem és köszönöm amit mond.

- És hogy vagy?

Úgy tűnt a világért nem akar a lényegre térni. Ez a kínos fecsegés nem az én asztalom főleg nem az exemmel.

- Mit keresel itt?

Láthatólag meglepte a nyílt kérdésem mert olyan bambán nézett rám mint még soha.

- Ryan adott egy belépőt.

- Addig én is ismerem a sztorit. Azt nem értem,hogy miért vagy itt? Pont most,pont amikor kifutón vagyok,miközben mind ketten tudjuk,hogyan állsz ahhoz,hogy modellkedem.

- Ne támadj nekem Des,csak hiányoztál.

Élesen beszívtam a levegőt ahogy észrevettem,hogy közelebb merészkedett. Bátor.

- Szeretnék veled beszélni - mondta miközben a kezemért nyúlt. Szép lassan végigsimított rajta,én pedig csak bambán meredtem rá. Nagy nehezen végül elhúzódtam és összefontam magam előtt a karomat.

- Szerintem ez csak felesleges szájtépés lenne - húztam el a szám. Megpróbáltam nem foglalkozni vele,így elkezdtem összepakolni a cuccaimat ami nem tartott sokáig tekintve,hogy csak egy táskát hoztam magammal.

- Ne viselkedj úgy mintha a lehető legszarabb módon váltunk volna - szólt rám élesen és kiszedte a kezemből a holmimat.

- Választás elé állítottál- motyogtam.

- Te pedig választottál  - mordult rám mérgesen. Elhúztam a számat de nem bírtam ki,hogy ne vonjam meg a vállam.

- Az életem a modellkedés,ezt nem dobom el olyanért aki soha nem értékelte. Nem is értem,hogy miért beszélünk erről. Egyszer megvitattuk és jól tudjuk mi lett a vége. - megfogtam a slusszkulcsom és a lehető leggyorsabban az ajtóhoz mentem. A kilincset markoló kezemet megfogva húzott magához én pedig mint egy gyenge,gyámoltalan kislány bújtam hozzá.

- Kérlek,ne sétálj ki,megint az életemből így - suttogta a hajamba. Erősen szorítottam a karját remélve,hogy nem is engedi,hogy csak úgy elmenjek. Pokolian hiányzott.de egyszerűen nem tudtam,hova tenni,hogy most újból itt van.

- Gyere át hozzánk,nincs kedvem itt maradni - mondta én pedig óvatosan megpróbáltam kibújni az öleléséből. Bólintottam és elindultam kifelé,de ahogy érzékeltem ő is szorosan ott haladt mögöttem.
Az autóhoz érve kiakarta nyitni nekem az ajtót de egy halk nevetés kíséretében beszálltam magamtól.



- Akkor ha nálunk találkozunk az jó? - kérdezte én pedig csak egy aprót bólintottam. Bezártam az ajtót és elhajtottam. Remegett a kezem,szörnyen ideges voltam. Igaz csak fél évig voltunk együtt de minden olyan varázslatos volt. Egészen az ötödik hónapig.amikor is elkezdődtek a veszekedések,búcsúzva a mézes hetektől. Hirtelenjében minden zavarni kezdte,az,hogy mettől-meddig dolgozom,hogy változom. A mélypontunk mégis az a nap volt amikor felkértek egy fehérnemű fotózásra. Azt hajtogatta,hogy ő nem fogja engedni,hogy a barátnőjét bámulja az egész világ,beleértve az összes seggfej barátját. Ez a veszekedésünk addig ment el amíg végül ki nem nyögte,hogy a legnagyobb problémája,hogy nem vagyok hajlandó lefeküdni vele,de bárkinek mutogatom magam egy fotózás kedvéért. Én persze csak annyit hallottam meg az egészből,hogy neki a testiség a fontos és nem hajlandó várni. Aztán persze hozzá vágtam párszor,hogy nyugodtan elmehet és kereshet,olyan lányokat akiket az első randin elé dobják magukat. Próbálta elmagyarázni,hogy kiforgatom a szavait. De nem volt rá szükség,pontosan tudtam,hogy az egésznek nem ez volt a lényege,de torkig voltam. A makacsságom pedig már olyan szinteken volt,hogy nem láttam tőle.Mást sem csináltuk csak az igazunkat szajkóztuk majd benyögte,hogy döntsem el mi a fontosabb a modellkedés vagy ő. Gúnyos és mérges voltam. Megmondtam neki,hogy nem jár jól,ha választás elé késztet,ő mégsem engedett ebből. Csak annyit mondtam végül,hogy elfogom vállalni,ő egy fájdalmas félmosolyra húzta a száját és közölte,hogy akkor nincs miről beszélnünk. Feltudtam volna pofozni,hogy így fejezi be ezt az egészet,de végül csak egy szó nélkül kisétáltam a házból és többet nem is mentem vissza. Most pedig újból itt vagyok és még csak azt sem tudom,hogy minek. Elővettem a telefonomat ami megállás nélkül csörgött. Scooter neve több tucatszor szerepelt a kijelzőmön,ahogy Pattie-é is. Biztos fontos volt,de nem volt erőm még egy icipici Justinos témához sem. Ez volt most a legkisebb problémám,hogy mégis miért zaklatnak,így egyszerűen csak lenémítottam és a zsebembe tettem a telefont. A táskát a földre dobtam és egy nagy levegőt véve kiszálltam a kocsiból. Avery az ajtóban állt és a zárral babrált mire odaértem,nem ment egyszerűen de végül bejutottunk.

- Kérsz valamit inni vagy enni? - kérdezte az ujjait ropogtatva. Én csak megráztam a fejem és próbáltam felmérni,hogy mi változott a házban. Volt bőven mit észrevennem.
- Ja,persze a modellek nem nassolhatnak csak úgy ha megérkeznek valahova - nevette el magát a saját megjegyzésén,de én csak furcsán néztem rá. Az ő szájából minden modelles megjegyzés olyan szörnyen gúnyosnak hangzott. Ezt a nézésemből valószínűleg ő is felfogta mert hirtelen elkezdett összevissza habogni míg végül a szobája felé intve oldotta meg a kínos szitut. Levettem a kabátomat és a cipőmet majd végig mentem a folyosón ahol a legvégén már nyitva volt a kétszárnyas ajtót és csak arra várt,hogy belépjek rajta. Görcsbe szorult a gyomrom és egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Várakozóan tekintett le rám így nem volt sok választásom mint simán besétálni,mint akit nem tépnek darabokra az emlékei. Leült az ágyára és amennyire ismerem azt akarta,hogy én is ugyanígy tegyek. De nem akartam odaülni,az íróasztalnál a szék sokkal szimpatikusabbnak tűnt. Aztán eszembe jutottak az apró kis pillanatok amikor ott ültem vagy ültünk. Ahogy próbálta elmagyarázni azokat az ostoba matematikai egyenleteket én meg csak azzal foglalkoztam,hogy minél többet megjegyezzek az arcából miközben iszom a szavait vagy amikor a barátaink befoglalták az összes helyet a szobában így az ölében ültem ő pedig apró kis figurákat rajzolgatott a hátamra. Aztán eszembe jut,hogy a legutóbb is ugyanitt ültem és ettől kiráz a hideg. Felpattanok és az ablakhoz állok elkerülve minden apró dejavu-t.
Türelmesen követett a szemével. Valószínűleg felfogta,hogy milyen nehéz ez nekem,bár neki sem lehetett könnyebb. Nem tudtam,hogy mégis mire várunk,ahogy azt sem,hogy miért kell itt lennem. Beszélgetni akar,hát beszélgessünk de ez csendes várakozás idegölő.

-Hiányzol – suttogta és szép lassan elindult felém. Idegesen harapdálni kezdtem a szám belsejét. Nem tudtam mit reagálni erre.

-Mondj valamit kérlek – mondta immáron már szemben velem. Alig észrevehetően megráztam a fejem,nem is tudtam és nem akartam válaszolni erre. Összehúzta a szemöldökét és még közelebb lépett. Nem bírtam hátrálni és nem is éreztem szükségét. Szükségem volt minden apró érintésére. Óvatosan végig simított az alsó ajkamon,így már nem rágcsálhattam idegességemben,de pótcselekvés nélkül maradtam így muszáj voltam rákoncentrálni és ő ezt pontosan tudta. Végigsimítottam a karján egészen a tarkójáig. Eközben ő még közelebb merészkedett és kezét a derekamon pihentette. Szórakozásból cirógatni kezdte az arcomat én pedig mint egy kiscica bújtam a kezébe. Szörnyen hosszú időnek tűnt amíg egymás szemébe bámultunk,végül az államra csúsztatta két ujját. Igazi csók pillanat volt,egészen addig míg el nem fordítottam a fejemet és a nyakába nem fúrtam. Tudhatta volna,hogy nem így működnek nálam a dolgok. Két kedves érintéstől meg nem lesz minden a régi,csupán nosztalgiából. Legalábbis nem ilyen sietősen. Hangosan kifújta a levegőt és szorosan átölelt. Ezeket a pillanatokat élveztem,csak semmi kapkodás. Mások kapkodásnak tekinthetnék a dolgot,hiszen valahogy mégis az ágyában kötöttem ki. Igaz,hogy csak nyálas romantikus filmekbe illően ölelkeztünk de talán még így is kérethettem volna magam,mintha semmi esélye sem lenne. De a francba is,nekünk történelmünk van. A hasára feküdt és a karjára támasztva állát nézett rám,álmosan. Mosolyognom kellett,ahogy ránéztem,szörnyen hiányzott.A nyakánál arrébb húztam a pólóját és úgy cirógattam a nyakát amitől mint valami kiscica gyatra imitátora dorombolni kezdett,hangosan nevettem. Szúrós szemekkel rám nézett de a kis ránc ott bujkált a szeme sarkában ami mindig elhozta a szórakozott énjét. Levette a pólóját és visszahelyezkedett az előző pozíciójába. Ráültem a derekára és rádőltem a hátára. Egyszerre sóhajtottunk fel. A jobb vállára megpróbáltam az ujjammal egy apró elefántot rajzolni de hamar rájöttem,hogy nem jönne rá a megfejtésre így maradtam a kis szívnél. A szomorú része a dolognak.hogy még azt is egy picuri almának nézte. Duzzogva legurultam róla és próbáltam nem a szívemre venni,hogy soha nem leszek művész. Kitörő kacaját egy hatalmas vigyorral leplezte amitől még nekem is mosolyognom kellett. Kezébe vette a tenyeremet és apró puszikat nyomott rá. Nyugodtan hajtottam a párnára fejem és igyekeztem a lehető legtöbbet megjegyezni a mosolygós arcából amíg el nem nyomott az álom.